Malajzia | Kiállítási központból sürgősségi kórház
2020 őszén, amikor Malajziában az egekbe szökött a fertőzöttségi ráta, a korábbi mezőgazdasági kongresszusi központ, a MAEPS a betegellátás helyszínévé vált. A karanténkötelezettek számára 10 ezer ágyat, a súlyos betegek részére 30 ágyat, az intenzív ellátás kiszolgálására pedig 6 lélegeztetőgéppel ellátott ágyxat kellett telepíteni a lehető leggyorsabban. Clinton Walker, a B. Braun Medical Malajzia üzleti menedzser csapatával 30, infúziós pumpával ellátott sürgősségi ágyat biztosított a maláj kormány számára kevesebb mint egy hónap alatt, a nehéz körülmények dacára.
Milyen kihívásokkal szembesültetek a kórházi felszerelés előteremtése során?
Az említett időszakban az egész világnak infúziós pumpákra volt szüksége, mivel mindenhol megteltek a kórházak a magas fertőzöttség miatt. Így már maga a termékek elosztása is kihívássá vált. Emellett a MAEPS a pandémia epicentruma volt Malajziában, a sürgősségi felszerelésekre vonatkozó igények megjelenésekor már eleve karanténközpontként működött. Így a lehető legtöbb feladatot igyekeztünk elvégezni egyetlen nap alatt: szállítás, üzembe helyezés és technikai oktatás az orvos- és nővérszemélyzet részére. Összesen négy kiszállást igényelt az összes ágy felállítása.
Milyen helyzettel szembesültetek a MAEPS kórházban?
Leginkább gyári dolgozókat láttunk, a vírus kiemelkedően gyorsan terjedt közöttük - a gyárakban és az üzemekhez tartozó lakóövezetekben, ahol legtöbbjük az éjszakákat töltötte, tekintettel arra, hogy más országokból érkeztek vendégmunkásokként. A feladatunk az volt, hogy a lehető legjobb ellátás lehetőségét biztosítsuk számukra.
Miért döntött úgy a csapatotok, hogy vállalja ezt a felelősséget?
A csapatom és én ki akartuk venni a részünket a pandémia megállításában. Tudtuk, hogy amit csinálunk, az lelassítja a vírus terjedését, megvédi az országunkat, családtagjainkat, barátainkat.
Hogyan vészelted át a legnehezebb időszakot?
A csapatomból tudtam erőt meríteni, és különleges érzés volt a saját szemünkkel látni, hogy az általunk biztosított eszközök hogyan segítik az orvosok és ápolók munkáját, valamint a betegek gyógyulását. Minden nagyon gyorsan történt, így azonnal láttuk a fejlődést. Amikor néhány nappal később visszatértünk, láttuk, hogy a már telepített pumpák nagy igénybevétel alatt állnak