A B. Braun for Children, a B. Braun-cégcsoport nemzetközi szinten jelen lévő programja, amely a gyermekek támogatását tűzi ki célul. Ennek keretében a cégcsoport világszerte több mint száz, köztük Magyarországon is számos gyermekekkel foglalkozó alapítvány, valamint sportegyesület működéséhez járul hozzá különböző formákban.
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
A Magyar Élelmiszerbank jóvoltából több ezer tonna élelmiszer jut el minden évben a rászorulókhoz. Az egyesület munkáját a B. Braun a kezdetek óta támogatja. A Magyar Élelmiszerbank több mint 10 éves fennállása óta azon dolgozik, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítve a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését Magyarországon. Az egyesület a fennállása óta több mint 37 ezer tonna élelmiszert osztott szét, közel 220 civil szervezeten és az önkormányzatokon keresztül több mint 300 000 rászorulónak. A hosszú távú együttműködésnek köszönhetően rengeteg közös tervet valósítottunk meg sikeresen. Az anyagi támogatáson túl kollégáinkkal rendszeresen csatlakozunk az Élelmiszerbank jótékonysági kezdeményezéseihez is. Minden évben részt veszünk az adventi időszakban megrendezett országos élelmiszergyűjtésen, továbbá a jóügyekért.hu adományszervező program keretében több kollégánk fut rendszeresen az Élelmiszerbank támogatásáért. Ebből csak a Wizz Air Marathonon az elmúlt két évben közel 500.000 forintnyi adomány gyűlt össze. A B. Braunnak mint felelős vállalatnak fontos, hogy azokban a régiókban, ahol jelen van, támogassa a várost és az ott élőket. Az Élelmiszerbank Örökbefogadás Program keretein belül a vállalatcsoport 2014-ben örökbe fogadta a gyöngyösi járást, továbbá logisztikai kivitelezőként csatlakozott ahhoz a helyi élelmiszermentő összefogáshoz is, amely hipermaketek és civil szervezetek közreműködésével nap mint nap jutatt el megmentett élelmiszert a rászorulókhoz.
Káposztásmegyeri Sport Klub
A Káposztásmegyeri Sport Klub nehéz helyzetben lévő gyerekek számára mutat kiutat a sport és a közösség erejével. Az évek óta tartó együttműködés alatt a B. Braun igyekszik mindenben támogatni a klubbot. A Magyar Drogrehabilitációs Sportalapítvány alatt működő Káposztásmegyeri Sport Klub nehéz helyzetben lévő gyerekek számára mutat kiutat a sport és a közösség erejével. A Klub elindulása óta ma már több mint 100 gyermek jár nap mint nap ide sportolni, és folyamatosan fedezik fel az ide járó tehetségeket. A KSK-val való együttműködés 2005-ben kezdődött, amikor a cégünk támogatásával, a semmiből egy focipályát építettek fel. Az elmúlt évek alatt a B. Braunnak köszönhetően a focipálya új borítást kapott, vállalatunk pedig a minden évben megrendezett, „B. Braun for Children – a bátrak tábora” elnevezésű nyári táborok egyik fő támogatójává vált. A töretlen együttműködés alapja a Klub megalapítója, Sárai Zoltán szerint az, hogy cégünk nemcsak egy jó ügy mellé áll, hanem egy számára emberileg is fontos tevékenységet támogat.
„B. Braun for Children – a bátrak tábora”Autistic Art Alapítvány
Az Autistic Art Alapítvány autista művészek alkotásait árverezi el minden évben egy jó cél érdekében. Az elmúlt évek alatt vállalatcsoportunk gyűjteménye 36 ilyen alkotással gazdagodott. Az Autistic Art Alapítvány azzal a szándékkal jött létre 9 évvel ezelőtt, hogy az autizmussal élők számára segítsen emberi élethez méltó körülményeket teremteni. Az alapítvány 2010-ben indította el rajzfoglalkozásait Tarr Hajnalka képzőművész segítségével. A művészeti foglalkozásoknak köszönhetően rengeteg olyan autista művészt fedeztek fel, akik rendkívüli vizuális kifejezőeszközökkel rendelkeznek. Ma már 6 autistákkal foglalkozó lakóotthonban folynak ezek a művészeti foglalkozások, amelyeken minden évben megszületnek a Fogadj be! jótékonysági aukcióra bocsátott művek. Az alapítvány jótékonysági aukciójának célja a segítséggel élő fiatalok helyzetének javítása, és a velük szembeni előítéletek eloszlatása a képzőművészeti alkotásaik bemutatása által. A B. Braun világszerte támogatja az autizmussal élőket, így itthon is. Vállalatunk a kezdetek óta részt vesz a Mosoly Otthon Alapítvány aukcióján, amelynek keretében minden évben képek megvásárlásával támogatta a szervezetet. Az általunk megvásárolt alkotások országszerte különböző céges helyszíneken vannak kiállítva.
Gézengúz Alapítvány
Magyarországon minden tizedik csecsemő koraszülöttként jön világra. Esetükben nagyobbak az egészségügyi kockázatok, amelyek gyakran a várt időben megszülető gyermekeket sem kerülik el. Dr. Schultheisz Judit gyermekorvos az ő megsegítésükre hozta létre a Gézengúz Alapítványt 1990-ben. A szervezet minden erejével arra törekszik, hogy családcentrikus intervenciós ellátás nyújtásával hozzájárulhasson a koraszülött és idegrendszeri károsodott gyerekek állapotának javításához. Az Alapítvány nonprofit módon működik, tevékenységét csak részben fedezi a társadalombiztosítás, így örömmel fogadták a B. Braun támogatását, amelyben az elmúlt évek során többször is részesültek.